Ez a szöveg Nati születésnapjára készült! Nagyvonalakban a karrierje!
1977.május 19-én született Montevideo-ban Natalia Oreiro uruguay-i szappanopera sorozatokból ismert színésznő, énekesnő. Tizenkét éves korától színészkedett először, mint gyermekszínész, a karrierje a reklámfilmek világában kezdődött el. Tizenkét és tizenhat éves kora között több mint harminc reklámban szerepelt. Ebből a pénzből Buenos Airesbe ment szereplő-válogatásokra. Amikor tizenhét éves volt, egyedül átköltözött Argentínába.
1995-benlkérték fel első szappanopera szerepére. Egy év múlva lett közismert Valeria szerepével a “Híresek és Gazdagok" című szappanoperában. Az igazi ismertséget és hírnevet a Vad angyal című sorozat hozta meg.
Ezt a sorozatot hatvan országban vetítették, többek között az Amerikai Egyesült Államokban, Oroszországban, Görögországban, Szlovéniában, Szlovákiában, Cipruson, Litvániában, Romániában, Bosznia-Hercegovinában, Magyarországon, Csehországban, és az összes latin-amerikai országban.
1998-ban elkészítette első lemezét “Natalia Oreiro" címmel. Dalait ma már az egész világon hallgatják. 2000-ben úgy döntött, hogy a zenei karrierjének szenteli magát, ezért elutazott Los Angelesbe, hogy felvegye második nagylemezét “Tu Veneno" címmel.
2001-ben megtalálta élete nagy szerelmét egy argentin rock zenész, Ricardo Mollo személyében, akihez nagy titoktartás közepette 2001. december 31-én feleségül ment.
Miközben Natalia új albumának elkészítésén dolgozott, a 2005-ös évben filmes karrierjének építését sem hanyagolta el. Oroszországban leforgatta az El Ritmo Del Tango című argentin-orosz kooprodukciós telenovellát.
A következő sorozatokban láthattuk: 90-60-90 modelos (1996); Híresek és gazdagok (1997); Egy argentin New York-ban; Vad angyal (1999); Kachorra - az ártatlan szökevény (2002).
|